2016. március 27., vasárnap

Boldog nyulat!

Mindenkinek jó pihenést, boldog húsvétot kívánok! Egyúttal éljen a tavasz :)


2016. március 18., péntek

Makramé, ahogy Árnika látja

Nagy volt a csend errefelé mostanában, pedig az élet nagyon zajlik Árnikánál...
Az egyik nagy-nagy, örömteli esemény, hogy már a nyomdában van a könyvem, amit nagy örömmel és elszántsággal írtam egy ősi, már-már elfeledett technikáról, a makraméról.

Íme a borító:


Most nem másolom ide az előszót, a lényeg az, hogy szerettem volna megmutatni, mennyire divatos és klassz dolgokat lehet készíteni egyszerű csomókból, melyeket én is még a nagymamámtól tanultam (meg persze az iskolai rendezvényeken a kézműves foglalkozásokon).
Azt hiszem, hogy az én generációm dolga, hogy életben tartsa azokat a hagyományos technikákat, amelyek már kihalófélben vannak, méghozzá úgy, hogy új értelmet nyerjenek, és széles körben kedveltté váljanak.



Remélem, hogy sikerül elérnem a célomat, és tetszeni fog Nektek ez a könyv a benne szereplő modellekkel, melyeket szeretettel ajánlok kezdőknek, haladóknak egyaránt. A könyvben minden alaptechnika, eszköz- és anyagismeret szerepel, úgyhogy azok is hasznát veszik, akik egyelőre azt sem tudják, hogy eszik-e vagy isszák a makramét :)

Mivel a könyv még csak a nyomdában van, a Cser Kiadó honlapján a hivatalos megjelenésig 30 %-os kedvezménnyel előrendelhetitek 1747 Ft-ért.

Szóval lehet írni a nyuszinak, én pedig hamarosan jelentkezem a hallgatásom második okával... ;)